+ « Vissza az eredeti honlapra


Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Tarnaleleszen (ERFA)

Tarnalelesz település a jól lehatárolt, KSH Nyilatkozatban megjelenített szegregátum területén élő, mélyszegénységben elő és elavult vagy hiányos iskolai végzettséggel bíró, hátrányos helyzetű emberek élet és lakáskörülményeinek javítását tűzte ki célul. Ehhez olyan komplex fejlesztési elképzelést kíván megvalósítani, mely az Európai Unió és a helyi emberek, a társadalmi környezet, az összefogó, együttműködő és konzorciumi partnerek támogatásával tud sikeresen megvalósulni.

A 16-54 éves korosztályon kívül a közvetett célcsoporthoz tartozó embereket és a társadalmi környezet, a település többi lakóját is aktív közreműködővé kívánjuk tenni, annak érdekében, hogy a lakosság érezze, hogy a település egészének érdeke a kirekesztettek és a szegény körülmények között élők életminőségének a javítása, befogadása.

Célunk, hogy a telepen élők szociális, képzettségi, munkaerő-piaci, és egészségügyi helyzetüket meg- és felismerjék. Hátrányaik leküzdésére általuk is el/befogadott tervük legyen. A projekt megvalósítása során és utána növekedjen azon személyek száma, akik társadalmi felzárkózást segítő, különösen oktatási, képzési és foglalkoztatási, egészségügyi programokba kapcsolódnak. A helyi és a környékbeli munkavállalókkal fel kívánjuk venni a kapcsolatot, hogy a különböző képzések és munkaerő-piaci elhelyezkedést támogató programok után munkalehetőségeket felmérjük a célcsoport számára.

A projekt célja a lakhatási szegregáció oldása a lakhatási körülmények javításával és a környezeti infrastruktúra fejlesztésével. A projekt az EFOP-1.6.2-16 Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Tarnaleleszen című pályázat beavatkozásait egészíti ki; a lakhatási körülmények javítása érdekében szociális bérlakások felújítása, Csillagpont építése és Csillagház kialakítása bővítéssel, felújítással. A szociális bérlakásokba – várhatóan – 32 fő költözik majd be. A lakhatási körülmények javításával, illetve a komfortfokozat-növelésével biztosítja a projekt a szegregátumban élő közösség térbeli és társadalmi integrációjának oldását. A szociális bérlakások létrehozására és felújítására irányuló beruházásra olyan helyszínt választott önkormányzatunk, amely integrált környezetben található, valamint itt biztosítható a szegregált lakókörnyezet kapcsolódása a befogadó település integrált lakókörnyezetéhez.

A projekt kódja: EFOP-2.4.1-16-2017-00050
A projekt címe: Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Tarnaleleszen (ERFA)
A támogatás összege: 195 000 000 Ft
A támogatás intenzitása: 100%
A projekt kezdete: 2018.10.01.
A projekt tervezett befejezése: 2021.05.01.